Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2017

65 évvel ezelőtt jelent meg lapunk jogelődje, az Épületgépészet, erre emlékezünk január-februári számunk első írásában. Bemutatjuk azokat a célokat, amelyeket a lapot alapító elődeink kitűztek, és amelyeket napjainkban is irányadónak tekintünk.

Másik évfordulóra is emlékezünk: 20 éve alapították a Magyar Mérnöki Kamarát. Ebből az alkalomból „A Mérnök tegnap, ma és holnap” címmel ünnepi ülést rendeztek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, amelyről beszámolót adunk közre. A másnap sorra kerülő Mérnökbálon adták át az „Év Mérnöke” és a Macskásy Árpád életmű és alkotói díjakat, amiről szintén tájékoztatást adunk.

A hagyományoknak megfelelően ez évi első számunkat a közelgő Pollack Expo rendezvénynek szenteljük, ezért nagy teret adunk a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar hallgatói és oktatói kutatási munkáját bemutató cikkeknek. Olvashatnak a T-idomok hidraulikai vizsgálatának eredményeiről. Az új csőkötések esetében nem a már régóta megszokott alaki ellenállás-tényezők alkalmazhatók, ezek számítására mutatja be a szerző a laboratóriumi kísérletek eredményeire alapozott összefüggéseket.

Ugyancsak a Műszaki és Informatikai Kar laboratóriumában folytak azok a vizsgálatok, amelyek célja az állandó fordulatszámú szivattyúk és a hozzájuk kapcsolt nyomólégüst paramétereinek elemzése volt.

A sorozatba illeszkedő harmadik cikk szerzője azoknak a vizsgálatoknak az eredményeit mutatja be, amelyek célja a radiátor hőleadásának növelése a külső felület megfúvásával. A szerző szemlélteti a hőleadás növekedését a légáramlás hatására.

A lapszámban nagy teret kap az az elemzés, amelynek célja a TNM-ben foglalt számítási módszer egyes pontjainak kritikája. A tervezett cikksorozat első részében a szerző a vizsgált helyiség környezetében előforduló túloldali hőmérséklet miatt alkalmazott korrekció helyességét vizsgálja.

A Pozsonyi Műszaki Egyetem kutatói és oktatói panelépületek energetikai felújításának tapasztalatairól számolnak be a Magyar Épületgépészek Napja 2016 PhD szekciójában elhangzott előadás alapján. Az angol nyelvű cikkben a szerzők kiemelik a korszerűsítés után jelentősen megváltozott légcserét, aminek hatására jelentősen romlott a belső levegő minősége.

A lapban beszámolunk a Johnson Controls Kft. új bemutatótermének átadásáról, új, a környezetre kevésbé veszélyes hűtőközegről, újgenerációs pillangószelepről és kondenzációs kazánokról. Tanulságos életpályák sorozatunkban Unger Tamás válaszol kérdéseinkre és mondja el gondolatait. Ebben a lapszámban adjuk közre a 2016. év összesített tartalomjegyzékét is.