Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2018

Chappon Mária

Az Épületgépészeti Múzeum kincseiből – Vízóra

Chappon Mária

igazgatósági tag, Épületgépészeti Múzeum

Az élőlények létéhez elengedhetetlenül szükség van a tiszta, iható vízre.

Amíg az emberek maguk hozták a napi víz-szükségletüket a közeli tavakból, patakokból, folyókból, fel sem merült, hogy mérni kellene ennek mennyiségét. Amikor azonban már lajtoskocsit vettek igénybe a víz szállításához, ki kellett dolgozni egy igazságos fizetési rendszert. Erre eleinte egy egységes térfogatú edényt használtak, ez képezte a fizetés alapját. 

 

A higiéniai igények emelkedésével a háztartások egyre több vizet használtak. Amikor kiépültek a gravitációs elven működő csatorna-szerű, nyílt vízvezetési rendszerek (aqueduct), a vízmennyiség mérését még nem tartották fontosnak. Ha valamilyen célból mégis szükséges volt a használt mennyiség meghatározása, azt köbözéssel (ismert térfogatú edény közbeiktatásával) hajtották végre.

 

A cikk teljes terjedelmében lapunk 2018/7-8-as számának nyomtatott változatában található meg, illetve pdf-formátumban is letölthető (előfizetőknek korlátlanul, regisztráltaknak viszont havonta csak egy alkalommal!).

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!