Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2016

Szakál Szilárd

A Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház új műhelyházának és próbacentrumának kialakítása

Szakál Szilárd

Stúdióvezető, vezető tervező
Közti Zrt.

A szerzőnek a Magyar Épületgépészek Napja 2017 alkalmából kiírt Épületgépészeti Tervpályázatra benyújtott munkája a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatának tagjaiból alakult Bíráló Bizottság véleménye alapján a Tervpályázat első díját nyerte el, és így a szerző a rendezvényt lezáró bálon átvehette az Év Épületgépész Tervezője díjat (lásd részletes beszámolónkat).

Hosszas előkészítő munkát követően, Marosi Miklós építész vezetésével cégünk, a Középülettervező ZRt. nyerte el a Magyar Állami Operaház Műhelyház tervezési feladatait. A megrendelő célja, hogy a fővárosban és vonzáskörzetében szétszórtan elhelyezkedő bérelt és saját tulajdonú bázisait egy létesítményben helyezhesse el, így működését hatékonyabbá tegye. Ugyanide telepítené ki az Operaház és annak környezetében elhelyezkedő műhelyeit is.

A létesítmény elhelyezésére a budapesti Kőbányai úti volt gyárterületen kerül sor. Az 1880-as évek közepén épült épületegyüttesben a Magyar Állami Vasút Járműjavító részlege üzemelt az elmúlt évekig. Az évek során több kisebb-nagyobb átalakításon és helyreállításon estek át az épületek. A gyártelepet 2009-ben felszámolták, azóta a tervezési terület üzemen kívül van. Az ingatlant az MNV ZRt. több részre osztja, és külön-külön kerülnek hasznosításra az így kialakuló területek.

A Magyar Állami Operaház műhelyház üzemeltetésére szerezte meg a középső ingatlant. A mi tervezési feladatunk ennek a létesítménynek a gépészeti kiszolgálása.

 

A cikk teljes terjedelmében lapunk 2016/12-es számának nyomtatott változatában található meg, illetve pdf-formátumban is letölthető (előfizetőknek korlátlanul, regisztráltaknak viszont csak havonta egy alkalommal!).

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!