Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2013

Andrásy Zsolt

Vízkezelések az épületgépészetben, 2. rész

Andrásy Zsolt

ügyvezető
CILLIT Hungária Kft.

A lap előző számában megjelent cikkünkben röviden bemutattuk a vízkezelés elméleti alapjait, és az épületgépészetben leggyakrabban előforduló zárt hűtési és fűtési rendszerek vízkezelését. Jelen cikkünk témája kizárólag az evaporatív, azaz permetezett hűtőtornyok vízkezelése lesz.

Az evaporatív hűtőtornyok bemutatása víztechnológiai szempontból

A permetezett hűtőtornyoknak két alapvető kivitele létezik: a hagyományos, nyitott hűtőtorony, ahol egy nagyfelületű nedvesített tölteten áramlik lefelé a hűtővíz, és egyen-, ellen-, vagy keresztáramban találkozik a ventilátor(ok) által mozgatott levegővel, vagy pedig az ún. zárt csőköteges hűtőtorony, vagy hűtőkondenzátor (az utóbbit főleg ammóniás folyadékhűtőknél használják), ahol két hűtőkör, egy primer és egy szekunder is van. A hűtőtorony belsejében lévő csőköteg egyik oldalán van a primer, zárt hűtőkör, míg a külső vízkör, a permetvíz, ahol az evaporáció létrejön, nyitott körként működik. A zárt hűtőtornyok előnye, hogy érzékenyebb folyadékhűtők, abszorpciós hűtők esetében a hűtőgépbe tiszta primer víz kerül, nem pedig a szennyezett permetvíz (a hűtőtornyok ugyanis egyfajta kvázi légmosóként is működnek, naponta több millió köbméter levegőt is átforgatva). A zárt hűtőtornyok hátránya a magasabb ár mellett az, hogy a rendszerbe plusz egy hőlépcső kerül beiktatásra.

A nyitott hűtőtornyok rendszervizének a térfogata minden esetben jóval több, mint a zárt hűtőtornyok esetében, ahol a permetvíz mennyisége rendszerint igen csekély, pár száz liter, vagy maximum pár köbméter. Amennyiben hagyományos, saját csepptálcával és permetszivattyúval rendelkező hűtőtornyot használunk, akkor könnyen előfordulhat, hogy egymegawatt hűtési teljesítményre mindössze egy köbméter permetvíz térfogat jut. Ezek a hűtőtornyok fokozottan érzékenyek a vízkezelésre, mivel az evaporáció során egy csepptálcányi vízmennyiség akár egy óra alatt is elpárologhat, azaz a betöményedési, sóban bedúsulási folyamatok igen gyorsan végbemennek.

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!