Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2013

Pollack Expo 2013

2013. február 28. és március 1. között került megrendezésre immár 7. alkalommal a Pollack Expo 2013 rendezvény, amely a korábbi Épületgépészeti és Gépészeti Szaknapokat, az Építész és Építő Szaknapokat, valamint a Villamos és Műszaki Informatikus Szaknapokat foglalta egyetlen közös, nagyszabású rendezvénnyé. A rendezvényhez csatlakozott a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) is, akik a szokásos állásbörzéjüket rendezték. A rendezvény a hagyományokhoz híven szakmai kiállításból, előadásokból és workshopokból, valamint az idén új elemként középiskolások részére FelviInfoPont néven pályaválasztási tanácsadásból állt. A rendezvény alatt lehetőség nyílt a Szentágothai János Kutatóközpont meglátogatására is.

A rendezvényt a február 28-i plenáris ülésen dr. Bachmann Bálint, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar dékánja nyitotta meg, majd a jelenlévőket üdvözölte dr. Komlósi László Imre, a PTE rektorhelyettese, valamint dr. Páva Zsolt Pécs és Polics József Komló polgármestere. A plenáris ülésen nagy érdeklődés kísérte Barsiné Pataky Etelkának, a Magyar Mérnöki Kamara elnökének az előadását.

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!