Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Hírek

Kincsek az Épületgépészeti Múzeumból

2017-12-20

Ez a festett angol WC-csésze gyűjteményünk egyik legszebb darabja. A története is igen színes. Egy a budapesti nagykörúton lévő, több mint 100 éves épület egyik lakásának felújításakor került a sitt kupac tetejére. Szerencsénkre akkor járt arra egy „értékmentő”, aki úgy gondolta, túl szép darab ez ahhoz, hogy így fejeződjön be a pályafutása. Hazavitte, megtisztogatta és el akarta adni, de olyan sokat (2004-ben 100 eFt-ot) kért érte, hogy nem sikerült eladnia.

Ezután jutott el a hír hozzám is. Több álmatlan éjszaka után döntöttem el, hogy kell nekem ez a szépség. Coca Colától kezdve többféle kísérletet tettem a bekövesedett „évek” eltávolítására, sikertelenül, amikor a szolnoki barátom ajánlotta vegyész ismerősét. Ő valóban szakember, nyom nélkül (a fajansz fénye sem sérült) pucolta ki a csészét.

Azóta is fontos dísze a kiállításainknak, így nem bántam meg a rendkívüli kiadást, ráadásul az elmúlt több mint 10 év alatt csak egy hasonlót láttam, amelyik háromszor annyiba került volna.

Dr. Chappon Miklós

 

A teljes híranyag lapunk 2017/12-es számának nyomtatott változatában található, illetve az alábbi gombra kattintva pdf-formátumban is rendelkezésre áll.